Nem is tudom, hol kezdjem, mert már a legelső napon annyi minden történ, hogy oldalakat tudnék írni róla. Még este elkezdem írni, de tuti, hogy így is kifelejtek majd jó pár dolgot. Kicsit vegyes érzelmeim vannak, de összességében jól érzem magam és minden jó, ha vége jó tartja a mondás. Itteni idő szerint kb. 5kor érkeztem meg, egy 8 órás repülőút után, ami elég unalmas volt. Egész idő alatt, csak a Pekinges könyvet olvastam, amit az Exxon-os kollégáktól kaptam [köszönöm, már eddig is sok hasznát vettem], illetve aludtam, mert kifogtam egy kínai kiscsajt, aki nagyon nem akart/tudott angolul beszélni. Mikor elkezdtem beszélni hozzá, kb. annyi volt a reakciója, hogy megijedt, elkezdte kiabálni, hogy „english english” és eszeveszetten kalimpálni, hogy ne is próbálkozzam. A leszállás után, köszönhetően a korai érkezésnek, egy kihalt terminál várt [ami mellesleg nagyon modern], így kb. fél óra alatt megvoltam mindennel és elkezdtem keresni a fogadó bizottságot:) Hát mondanám, hogy meglepetésemre nem várt senki, de igazából erre fel voltam rá készülve, így felhívtam a Tony nicknévre hallgató buddy-mat, aki közölte, hogy kb. egy óra múlva fog megérkezni, mert késik a busza. Szerintem csak nem volt kedve felkelnie olyan korán, de őszintén szólva én sem keltem volna fel egyetlen kínai miatt sem olyan korán.  Várakozás közben megismerkedtem egy moldovai  (moldáv?) sráccal (Sergiu) akiről, mint kiderült tanulni jött ide egy évre, illetve már tavaly is itt volt, csak most hazament nyaralni. Mindenesetre elég jól elbeszélgettünk és megállapodtunk, ha már sikerült elhelyezkednem felhívom és elmegyünk egyet sörözni, meg bemutat egy-két helyet, mert ő azért már ismerős erre felé:) Meg különben is elég jó fej volt, mert megvárta velem még megérkezik a Tony fiú. Miután megérkezett a srác, bejöttünk a belvárosba, ahol az itteni AIESEC-nek az irodája van. A csavar csak annyi volt a dologban, hogy a srác már fél éve nem AIESEC-ezik, és nem nagyon találtuk, hol van az iroda (talán mert elköltöztek azóta), illetve neki kulcsa sem volt hozzá. Mindegy a srác nagyon lelkes volt és hívta sorban az embereket, hogy valaki engedjen már be minket. Addig is amíg az egyik leányzót végre rávette, hogy eljön értünk megálltunk beszélgetni és megittam életem első kínai sörét:) [semmi extra, ugyan olyan sör íze van mint nálunk :), de legalább nem szar]. Az itteni AIESEC iroda, az tulajdonképpen egy enyhén lepukkant lakás [képeket majd mellékelek, illetve most is itt írom ezt a szöveget]. Itt vártunk egy kicsit, még szép lassan elkezdtek szivárogni az emberek, míg végül megérkezett egy lány, aki végre tudott is valamit rólam és utána a nap hátralévő részében ő segítet lakást keresni, meg alle zusammen mindent. [Azért itt megjegyezném ha kicsit lebecsülően is írok most róluk, összességében nagyon segítőkészek, meg rendesek] Szóval miután megjött Sherry, elindultunk lakást keresni. Igazából ez az egy része volt a napnak, amire azt mondom, hogy lehangoló volt, mert különben egészen idáig nagyon izgalmas volt. Peking nagyon kiépült város, mész a főúton és az az érzésed, mintha  Amerikában lennél [leszámítva a feliratokat meg az embereket :)]. Aztán egyszer csak lekanyarodsz a főútról egy mellékutcába és ott meg teljesen megváltozik a kép. Kis tömb meg panelházak, néhol piszkos utcák, érdekes szagok, majd széteső biciklik, stb. Szóval nagyon változatos és érdekes. Még egy dolog, a közlekedés: szinte senki nem törődik a lámpákkal, mindenki dudál. Mikor mész át az úton, nem lassítana egyik jármű sem, de még a bicikli sem, hanem helyette elkezd dudálni vagy csengetni, addig amíg el nem ugrasz:) Az emberek tényleg köpködnek, de azért nem mindenki, szóval nem olyan durva, valahogy ki lehet bírni. Mondjuk egyik alkalommal, amikor taxiztam, a sofőr fogta magát, jól felszívta a taknyot és kicsuvázott az ablakon :) Visszatérve a szállás keresésre: kínában az albérletek nagyon drágák és a megfizethető kategóriában, mondjuk azt hogy az állaguk is hagy kívánni valót. Most vagy nagyon átbasztak, vagy Kínában az első három hónapot tényleg előre kell fizetni, illetve egy hónapnyi kauciót is kérnek. Megnéztem, 5 szobát, amik kb 2000 yüan körül mozogtak, kisebb nagyobb különbségekkel, illetve egy volt 1300 yüanért.

Még maguk a szobák nem is annyira brutálisak, de a fürdőszobák.... hát szerintem annyira nem vagyok finnyás, de azért ez nekem is kicsapta a biztosítékot.  Nincs zuhanytálca, csak a falból kilóg egy zuhanyrózsa, mellette ott a budi, ami már 10 éve nem volt takarítva, mert olyan fekete a kosztól… szóval no comment. [szerintem veszek majd fél kg hipót és kitakarítom magam mielőtt használatba veszem.]Na ekkor volt az első alkalom, hogy azt mondtam magamnak, nem tudom mi a szart képzeltem és minek jöttem el a kényelmes otthonomból, de aztán megpróbáltam pozitívan felfogni a helyzetet, végül is mindenhez hozzá lehet szokni :). Végül túltéve magamat a dolgon, az anyagiakat szem előtt tartva az 1300 yüanos szoba mellett döntöttem és holnap megyek aláírni a szerződést, mert ma már nem tudtam ennyi pénzt [kb. 7000 yüan] felvenni. [1 yüan = 32 HUF, lehet számolgatni…]

Ja miért is első (két?) nap...: hétfőn reggel fél6körül felkeltem, otthoni idő szerint kb. 11 éjfél körül megérkeztem, de itt már hajnal volt, szóval itt előröl kezdődött a napom és megint lenyomtam egy teljes napot. Délután már kezdtem fáradni, meg repülős kaján kívül még nem ettem semmit, így elmentünk a Mr. Lee nevezetű kínai étterembe és ettem egy rizses csirkés gombás cuccot, ami egész jó volt, de itt tényleg másabb íze van az ételeknek, mint otthon. Inni meg egy olyan cuccot kaptam, ami úgy néz ki mint a tea, még az íze is hasonló, de babból főzik és a pohár alja teli van babbal:) Kaja után beszereztem egy kínai SIM kártyát, meg csináltattam egy kínai bankszámlát, ahova majd a cég küldi a pénzt, illetve még elmentünk ágyneműt venni a vadi új albérletembe :). Délután végre eljutottam oda, hogy akkor elmegyek meglátogatni Nórit, mert ő meg pont ma ment haza 6 hét kína után és még régebben megbeszéltük, hogy jó lenne összefutni és megosztani az élményeket [vagyis inkább ő ossza én meg hallgatom]. Mivel nem találtuk meg a buszmegállót, ahonnan a buszunknak kéne indulnia, ezért beültünk egy taxiba [ami itt egész olcsónak mondható, főleg ha többen utaznak, felveszi a versenyt a tömegközlekedéssel, ami szintén nem drága, kb. 64 Forint egy vonaljegy, a hazai 320-hoz képest, viszont itt van klíma meg TV is…] és mondtuk a sofőrnek, hogy hova vigyen. Hát a csávó nem teljesen volt képbe, én már azon gondolkoztam, hogy biztosan teljesen máshova visz, majd egyszer csak megállt és azt mondta, valahol itt kell lennie a hostel-nak, innen már keressük meg. Na mindegy mondom, kiszálltunk és elindultunk az egyik irányba, amikor egyszer csak teljesen váratlanul pont egymásba futottunk :) Kb. nyolcig eldumálgattunk, majd felszálltam a metróra, ahol át kellet szállni egy másik vonalra, hogy vissza jussak az AIESEc irodához, mert úgy állapodtam meg Sherry-vel, hogy ma itt aludhatok az irodába és akkor holnap be tudok költözni a szobámba. Közben még gondolkoztam azon, hogy lehet inkább kiveszek a hostelban egy szobát, mert akkor legalább le tudok fürdeni, de a ruháimat meg otthagytam az irodába, szóval kb. ugyan ott lennék mint a part szakad. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy mégis visszamegyek, ott legalább át tudok öltözni, meg megmosakodni. Minden esetre sikerült a rossz irányba felszállni a metróra, így egy jó nagy kerülővel indultam vissza, de úgy voltam vele már nem fordulok vissza, meg legalább felfedezem Pekinget, ami végül is még jól is sült el, mert két kínai lány leszólított és végig beszéltük az utat [szóval Gulyi már csajt is szereztem neked, majd postán küldöm :)]. Az állomástól az irodáig még sikerült egyszer eltévednem, de még időben rájöttem, mielőtt rossz környékre keveredtem volna és időben vissza is értem. Ekkor már tényleg azt hittem vége a napnak, kicsit felfrissítettem magamat és felmentem netre, hogy megnézzem a mailjeimet [megkaptam a sok bejegyzést, köszi mindenkinek :)], amikor egyszer csak, ilyen égett szagot éreztem, meg vmi hülye hangot hallottam. Gondoltam magamba, na, a hülye kínaiak ilyenkor hegesztenek vagy mi van és mikor megfordultam, akkor láttam, hogy a szomszéd ház lángokban áll!

Szóltam a két AIESEC-es csajnak, akik még itt maradtak, hogy mi van. Majd gyors felkaptam a fényképezőt és csináltam pár fényképet, de nem lettek túl jók, mert a rohadt szúnyogháló betükröződött a vakutól. Aztán meg annyira durva hangok hallatszottak, hogy azt hittük fel fog robbanni a ház és inkább gyorsan elhúztunk, így a fényképezőmet a szobában felejtettem és már nem tudtam lent újabbakat készíteni, de majd holnap a végeredményről... Később sikerült a tűzoltóknak eloltania, de vmi gáz vezeték gyulladhatott ki, mert elég sokáig küzdöttek vele, meg vagy 5 méteres kék lángcsóvával égett.

A szomszéd ház leégése után, a lányok még kitalálták, hogy mennyünk el kajálni és az egyik utcai árusnál ilyen pálcikákra húzott sült húsokat ettünk, mint csirke, marha, meg bárány asszem. Mondjuk a fűszerezéstől nem sok különbséget éreztem közöttük... Illetve megkóstoltam a sült kacsavért, ami úgy néz ki, mint vmi zselé és fűszeres íze van. Nem volt rossz, de én elég óvatosan, meg kb a felét otthagyva ettem mindegyikből egyet és megköszöntem, de udvariatlan sem akartam lenni, hogy visszautasítsam az invitálást, közben meg jól elbeszélgettünk. Remélem, reggelig nem halok meg azért és szerintem „pálinkás jó reggelt”-tel kezdem a napot hátha kicsit fertőtlenít még:)